Mi kell egy a házhoz? Tégla és salgó polc!

A feleségemmel eldöntöttük, hogy új házba költözünk. Ez egyrészt azért volt feltétlen esedékes, mivel ez idáig albérletbe laktunk, amit a tulaj bármikor eladhat a fejünk fölött, másrészt a feleségem most várja a második gyermekünket. Tudom, előbb is elköltözhettünk volna, de akkor még nem voltunk abban a helyzetben. A tulajunk nem haragudott az első babáért, és talán a másodikat is elfogadta volna, de mi úgy döntöttünk, most kell lépni. A költözés viszont sosem egyszerű menet, különösen, ha az embernek van már egy gyereke és egy terhes felesége. Sokáig kellet nézelődnünk, mire találtunk egy árban és nagyságban is jól passzoló házat. Nem voltak nagy elvárásaink, téglából épült, jó elosztású házat szerettünk volna venni.

Szerettünk volna legalább három szobás, nappalis, étkezős, két fürdőszobás házat. Sok ismerős azt mondta, hogy az általunk kijelölt árkategóriában ilyen házat nem fogunk találni. De mi mégis találtunk. Bár rákellett költeni még egy kicsit a felújításra, elég lelakott ház volt. A parkettázás, festés és szigetelés után kezdődhetett a ház berendezése.

Egyik ismerősöm, Béla ajánlotta a RackingLog Kft-t. Én azelőtt még sosem hallottam erről a szolgáltatótól, de Béla szerint érdemes onnan rendelnem polcokat, mivel már több, mint 25 éve működnek a raktározási piac élén. Mivel mégsem voltam biztos a dolgomba, felhívtam Bélát:

  • Halló! – vette fel a telefont.
  • Te, Béla! Segíts már nekem! Annyiféle polc fajta van. Szerinted melyiket válasszam?
  • Szerintem válaszd a salgó polcokat. Kézi rakodásra azt ajánlják. Nagy praktikus, mégis egyszerű és gazdaságos. Immáron csavarmentes kivitelbe is kapható, ami olcsóbb is, mint a csavaros polc! Ráadásul minőségi horganyzott acélból készül. Gyorsan és egyszerűen össze lehet szerelni. Én mindenképpen ezt ajánlom neked.
  • Béla, ez igazán jól hangzik. De vajon elbírnak ezek nagy súlyokat is?
  • Hát persze! 130-280 kg-ig bármit elbírnak a polcok egyenként is. Annál többet pedig úgysem helyeznél rá, nem?
  • Nem.
  • És a polcok 33 mm-ként állíthatóak, így teljesen egyedi igényekre tudod őket szeretni.
  • Szeretem az ilyen modern dolgokat.
  • Garancia van rá?
  • Hát persze, hogy van.
  • Már csak egy a kérdésem.
  • Mi az?
  • Nem nagyon drága egy ilyen polcszerkezet?
  • Nem mondanám drágának. Jó ár-érték aránnyal rendelkezik. De érdemes egy jó minőségű polcra beruházni, még ha kicsit drágának is találod, mert ez időtálló. Nem fog egyhamar tönkre menni.
  • Aha, ebbe van valami.
  • És mondd csak, mennyi idő amíg kiszállítják?
  • Nem sok, 2-3 nap.
  • Az tényleg nem sok.
  • Nem hát! Na de most mennem kell, az asszony vár! Jó legyél, és nézd meg a honlapjukat, ott minden lényeges információt megtalálsz! Ha pedig kérdésed van, hívd fel őket! Elég kedvesek! Biztosan szívesen segítenek.
  • Azt meghiszem! Köszi a segítségedet, Béla!
  • Szívesen, máskor is!

Miután Bélával befejeztük a beszélgetést, tényleg megnéztem a honlapot, ahogy ígértem neki. Béla jól mondta, minden lényeges információ megtalálható a honlapon, és rengeteg kép is fel van töltve. Megmutattam a feleségemnek az egészet, akinek nagyon tetszett az ötlet. Ezt követően felhívtuk a szolgáltatót azzal a szándékunkkal, hogy szeretnénk salgó polcot rendelni. Nagyon örültek nekünk és örömmel álltak a rendelkezésünkre. Hamar megegyeztünk, és az ár, amitől féltem, nem is volt annyira magas. Így hát megrendeltük. Szó mi szó, igaza volt Bélának ugyanis tényleg pár nap alatt kiszállították a polcokat. És elég jól néztek ki. Nagyon jól feldobták a házunkat, mintha egy modern lakásba léptünk volna be! Így kell okosan csinálni, és a kicsiből jót összehozni. Minden elismerésem a Béláé!

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.