Bebiztosítjuk a saját házunkat

Sosem gondoltam volna, hogy egy nap elmondhatom magamról, hogy egy saját házam lesz, méghozzá olyan, amely saját építésű. A férjemmel ketten már hosszú évek óta gyűjtögetünk, és tény, hogy mindketten jól keresünk, tehát igen sok pénzt tudunk félretenni, mégis nem gondoltuk, hogy egy nap ez lehetségessé válik. 

Egy év után pedig végre elkészült, és a múlt hónapban be is tudtunk költözni a gyerekekkel együtt. Nagyon vártuk már és rendkívül büszkék is vagyunk arra, hogy mindezt megvalósítottuk, nagyon gondosan felügyeltünk minden munkálatot, az első téglától az utolsóig.

Szóval rengeteget jelent nekünk az új életünk, és mindent megteszünk azért, hogy az a biztonság, amit így ki tudtunk alakítani magunknak, fenntartható legyen. Ennek okán döntöttünk úgy, hogy lakásbiztosítást kötünk, amit a Pannonsafe segítségével oldottunk meg.

lakásbiztosítás csőtörés

Rossz belegondolni, hogy mennyi minden mehet tönkre egy pillanat alatt, és most, hogy felhúztunk egy saját házat érzem csak igazán ennek a súlyát. Védelmet nyújthat a lakásbiztosítás csőtörés, vandalizmus, tűz által keletkezett károk vagy lopás esetén is. Csak, hogy néhány példát említsek. 

Mivel gyerekkoromban a szüleimnek meg kellett birkózniuk egy csőtöréses esettel, ez igen nagy nyomot hagyott bennem, s emiatt a lakásbiztosítás számomra kifejezetten a csőtörés veszélye miatt fontos. Mindenesetre a Pannonsafenél az ilyen alapvető dolgok mellet még akár a napelemre, napkollektorra is kiterjedhet a biztosítás, erről bővebben honlapjukon, a pannonsafe.hu-n keresztül lehet tájékozódni, ahol sok egyéb információ mellet, az ügyfeleik által leggyakrabban feltett kérdéseket is megtalálhatjuk. Ha lakásbiztosítást kötnél, mindenképpen őket ajánlom.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.