Építkezünk és eladjuk a lakásunkat

Az építkezés igen nehéz és hosszadalmas feladat, de már nagyon régóta tervezgettük és fél évvel ezelőtt bele is vágtunk a konkrét folyamat elindításába. Szerencsére többnyire ismerősök által ajánlott szakemberekkel dolgozunk, így egyelőre azt tudom mondani, hogy mindenki, aki részt vett a munkálatokban abszolút megbízható volt és minőségi munkát végzett.

Ezzel párhuzamosan pedig a jelenlegi ingatlanunkat is áruljuk, és nyilvánvalóan ez sem éppen könnyű folyamat, rengeteg az intéznivaló ekörül is. Mindazonáltal szerencsére ezzel kapcsolatban is be tudok számolni egy nagyon pozitív tapasztalatomról.

Megtudtuk ugyanis, hogy ahhoz, hogy eladhassuk a jelenlegi lakásunkat, szükségünk van energia tanúsítvány kiállítására, azaz olyan szakemberekre, akik a tanúsítási folyamatot el tudják végezni, és kiállítják az energia tanúsítványt.

Így akadtunk rá az e-tanusitas.eu honlapjára, ahol egy rendkívül kedvező ajánlattal találtuk szembe magunkat, mivel ez a cég 24 vagy akár 12 órán belül is el tudja készíteni az energia tanúsítványt.

Ezért a gyorsaságért pedig nem számolnak semmiféle plusz költséget.

Kaptunk is az alkalmon, és kapcsolatba léptünk velük, amely során elsőként felvették az adatainkat, majd hamarosan időpontegyeztetésre került sor szakképzett mérnök kollégájukkal, aki még aznap el tudott jönni hozzánk elvégezni a helyszíni felmérést. Ennek során felmérte a lehűlő felületeket, a nyílászárókat, és azok tájolását, a padlót, födémet, ezen felül pedig a fűtés- és a melegvízelőállítő rendszert is. 

Amit mindenképpen tanácsolok bárkinek, akinek a jövőben energia tanúsítványra lesz szüksége, hogy a helyszíni felméréskor igyekezzen minél több információt megadni a mérnök szakembernek, ez ugyanis jelentős mértékben felgyorsítja a folyamatot. Erre egyébként a honlapon is felhívják a figyelmünket: segítség lehet alaprajz, műszaki leírás, vagy bármilyen egyéb információ, amely fontos adatokat közöl az ingatlan állapotáról, ezáltal hatékonyabbá teszi a munkát. Ezen kívül elengedhetetlen, hogy meglegyen az ingatlan helyrajzi száma, így azt is feltétlenül készítsük elő a helyszíni felmérésre. 

A helyszíni felmérés után már tényleg pillanatok alatt megkaptuk az energia tanúsítványt, amelyet mi elektronikus úton igényeltünk, de egyébként futárszolgálat általi kézbesítésre is van lehetőség. 

Az általuk kiállított dokumentum 10 évig érvényes, amely letelte után újabb tanúsítvány kiállítása szükséges. Előfordulhat, hogy az energia tanúsítvány 10 évnél korábban érvényét veszíti abban az esetben, ha időközben az ingatlanban olyan mértékű, az energiafelhasználást befolyásoló korszerűsítés történt, amely megváltoztatja annak energetikai besorolását.

Az energetikai tanúsítványra azért van szükség, hogy a leendő vevők hiteles tájékoztatást kapjanak azt illetően, hogy mennyi energiát emészt fel az ingatlan fenntartása, s ez alapján kalkulálni és mérlegelni tudjanak a költségek tekintetében. A 2012-es törvényi változtatások óta csak akkor lehetséges szabályosan eladni egy ingatlant, ha ez a tanúsítvány rendelkezésre áll, és ezt az adásvételi szerződés aláírásakor átnyújtjuk az új tulajdonosnak.

Nagyon meg voltunk elégedve azzal a munkával, amit a tanúsítási folyamat során végeztek, és nem csak a gyorsaság és a példátlan szakértelem miatt, hanem a rugalmasság és kedvező árak miatt is.

Akár hétvégén vagy a késő esti órákban is rendelkezésünkre állnak munkatársaik, ráadásul ingyenes visszahívást is kérhetünk tőlük, s így még a telefonköltségekkel sem kell számolnunk, amelyek a rendelésfelvételből adódnak. 

Úgy gondolom, hogy az iménti összefoglaló már önmagában elegendő indokot adhat arra, hogy amennyiben hasonló szolgáltatásra van szüksége, mindenképpen az E-tanúsítást válassza, de ha mégis lennének kétségei, bátran látogasson el a weboldalukra, ahol további és sokkal részletesebb információkat talál, vagy akár fel is veheti velük a kapcsolatot.

Én végtelenül boldog vagyok, hogy ennyire gyorsan kézhez kaptuk az energia tanúsítványt, és bár még van időnk a költözésig, legalább nem az utolsó pillanatban kell azon aggódni, hogy bár van vevőnk, az energia tanúsítvány hiányában nem tudjuk aláírni az adásvételi szerződést.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.