Egy háznál rendkívüli fontossággal bír, hogy milyen alapokra, milyen alapanyagból építjük azt fel. Ha valami hibás, rossz benne, hiába fedjük el, hosszútávon nem fogja elbírni azt a terhet, amit szeretnénk rábírni és sérülni fog, vagy rosszabb esetben akár össze is dőlhet.
Pontosan ilyen az emberi lélek is, ha a sérüléseket csak elfedjük, nem kapunk egy stabil, szilárd alapot és bármelyik pillanatban összeomolhat a rendszer.
Magyarországon a legtöbben ekkor még mindig az alkoholhoz nyúlnak, megközelítőleg egy millió ember, ami az ország lakosságának közel 10%-a. Ez hatalmas szám, ezért megér néhány szót, hogy milyen lehetőségek vannak a segítségre.
Mint általában itthon már megszokhattuk, létezik állami ellátás, de a magánút valahogy mindig egyszerűbben eredményt hoz, kerüljön bármennyibe is. Így például Dr. Petke Zsolt magánrendelés útján is elérhető, (ő egyébként az Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet osztályvezető főorvosa), még hozzá egy családi segítő központon belül. Ez a Felépülők Családi Felépülési Központ, ahol alkoholbetegeknek segítenek kikeveredni ebből az ördögi betegségből. Erre többféle lehetőséget is kínálnak, többek között vannak személyes és csoportos konzultációk és van lehetőség részt venni egy 28 napos bentlakásos programon is. Amennyiben a betegség stádiuma azt indokolja, itt folyamatos megfigyelés alatt, szigorú napirend mellett tudnak segíteni azoknak, akik igénylik.
A program hitelességét erősíti többek között az is, hogy olyan emberek dolgoznak benne, akik maguk is átestek ezen az állapoton és pontosan megértik, hogy a résztvevők éppen miken mennek keresztül. Így hát ha ilyen jellegű problémánk van nekünk, vagy bárkinek a közvetlen környezetünkben, ne várjuk meg, míg késő lesz, hanem kérjünk rögtön segítséget!